Befejeződött a Kőrösmezői Tulipán Népművészeti Tábor

2022. július 25-29 között első alkalommal került megrendezésre a Kőrösmezői Tulipán Népművészeti Tábor a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola szervezésében, melynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Kőrösmezői Tanszállodája adott otthont. A táborban 40 gyerek vett részt, Kőrösmezőről és Terebesfejérpatakról.

Kőrösmezői Tulipán Népművészeti Tábor, záróünnepség, 6.fotó

A gyerekek a hét folyamán Rábaközi, Sárközi, Szatmári, Dunántúli tájegységek zenéjével ismerkedtek meg. Népdalokat énekeltek, néptáncoltak, népi játékokat játszottak, hangszeres oktatáson (harmónika, hegedű, tambura, nagybőgő) vettek részt, szabadidőben kézművességgel foglalkoztak: viseletes babát, szalagrózsát és textil tulipánt készítettek.

Kőrösmezői Tulipán Népművészeti Tábor, záróünnepség, 3.fotó, a hegedűsök

Kőrösmezői Tulipán Népművészeti Tábor, záróünnepség, 4.fotó, a tamburások

A tábor programján belül kőrösmezői édesanyák és 6 év alatti gyermekeik is részt vehettek olyan foglalkozásokon, ahol nagy szerepet kaptak az ölbeli játékok, mondókák, eszközös és ritmusfejlesztő népi játékok. A foglalkozásokat Kokas Erzsébet vezette. A Kokas Bandának köszönhetően az alkalom zenés táncházzal zárult.

Kőrösmezői Tulipán Népművészeti Tábor, záróünnepség, 7.fotó, kézművesség

Kőrösmezői Tulipán Népművészeti Tábor, záróünnepség, 5.fotó, a harmonikások

A tábor munkájában az alábbi oktatók és munkatársak vettek részt:
Kokas Erzsébet – táborvezető, népi énekoktató, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda népi ének és népi játék oktatója
Botos Krisztina – néptáncoktató, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda néptánctanára
Nagy István – tambura, nagybőgő oktató, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda
gitár-tambura oktatója
Kokas Erzsébet – kézműves, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda munkatársa

Segédoktatók:
Turjanica Emília – hegedűoktató, a Nyíregyházi Egyetem Népzenei tanszékének tanulója
Bocskai László – néptánc- és harmónika oktató, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda végzős diákja
Marozsi Milán – néptánc- és harmónika oktató, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda végzős diákja

Munkatársak:
Keszler Mária – helyi szervező, a Kőrösmezői 1. számú Általános Iskola magyar nyelvű elemi osztályainak tanárnője, a rahói járás magyar tannyelvű oktatási intézményeinek koordinátora
Vadas Mária – nevelő, a Terebesfejérpataki P.Frangepán Katalin magyar óvoda zenei nevelője
Djácsuk Halina– egészségügyi felelős

A sikeres záró műsor programja a következő volt:
1. Rábaközi népdalok és gyermekjátékok
2. Sárközi ugrósok (a hegedűn játszó gyerekek előadásában)
3. Dunántúli ugrósok (a tamburán játszó gyerekek előadásában)
4. Szatmári muzsika (a harmónikán játszó gyerekek előadásában)
Záróműsorszámként a résztvevők kedvenc népi játékaikat, valamint Dunántúli ugrós táncmotívumokat is előadtak.
Deljátöncsuk Andrij, a Kőrösmezői kistérség vezetője örömét fejezte ki a Tanoda működéséért a településen, ezzel gazdagítva vidékük kulturális életét.

A tábor Magyarország Miniszterelnöksége és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósult meg.

Nemzeti Tehetség Program támogatásával 350*150pxMiniszterelnökség támogatásával - 250*150pxTulipán Tanoda 185*150px

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük