Kezdetét vette a Kőrösmezői Tulipán Népművészeti Tábor

2022. július 25-29. között első alkalommal kerül megrendezésre a Kőrösmezői Tulipán Népművészeti Tábor, melynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Kőrösmezői Tanszállodája ad otthont. A programra a Tulipán Tanoda, és kihelyezett szakköreinek tanulói jelentkezhettek 8-tól 16 éves korig. A táborba 40 gyerek érkezett Kőrösmezőről és Terebesfejérpatakról. A tábor megnyitóján Kepics Andzselika, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola igazgatója köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében kiemelte, hogy a Tulipán Tanoda fő feladatának tartja a magyar népművészeti értékek, a népi hagyományok ápolását, megőrzését, átadását a felnövekvő nemzedéknek, a tehetséggondozást, ezért nem csak az oktatási időszakban, hanem a nyári programok keretein belül is szeretnék fejleszteni tanulóik tudását. A gyerekek a hét folyamán megismerkedhetnek a magyar nép kultúrájával, a népzene különböző stílusaival, népdalokat énekelnek, néptáncolnak, népi játékokkal ismerkednek meg, hangszeres oktatáson (harmónika, hegedű, tambura, nagybőgő) vehetnek részt, szabadidőben pedig kézműves foglalkozásokon fejleszthetik kézügyességüket.

Kezdetét vette a Kőrösmezői Tulipán Népművészeti Tábor - 2

Kokas Erzsébet táborvezető, népi énekoktató, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda népi ének és népi játék oktatója bemutatta a Kokas Banda népzenei együttes oktatóit és segédoktatóit, valamint a tábor munkatársait:

Oktatóink:
Botos Krisztina – néptáncoktató, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda néptánctanára
Nagy István – tambura, nagybőgő oktató, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda
gitár-tambura oktatója
Kokas Erzsébet – kézműves, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda munkatársa

Segédoktatóink:
Turjanica Emília – hegedűoktató, a Nyíregyházi Egyetem Népzenei tanszékének tanulója
Bocskai László – néptáncoktató, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda végzős diákja
Marozsi Milán – néptánc- és harmónika oktató, a Tiszapéterfalvai Tulipán Tanoda végzős diákja

Munkatársaink:
Keszler Mária – helyi szervező, a Kőrösmezői 1.számú Általános Iskola magyar nyelvű elemi osztályainak tanárnője, a Rahói járás magyar tannyelvű oktatási intézményeinek koordinátora
Vadas Mária – nevelő, a Terebesfejérpataki P.Frangepán Katalin magyar óvoda zenei nevelője
Djácsuk Halina– egészségügyi felelős

A tábor megnyitójának keretein belül a Tulipán Népművészeti Tábor oktatói a gyerekek köszöntésére szatmári verbunkot és csárdást adtak elő.

Kezdetét vette a Kőrösmezői Tulipán Népművészeti Tábor - 3

A Kőrösmezői Tulipán Népművészeti Tábor a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola szervezésében, Magyarország Miniszterelnöksége és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük