Tulipános Hangszeres és Oktatói Napokat tartott a Tulipán Tanoda

Tulipános Hangszeres és Oktatói Napokra került sor a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola szervezésében március 1-2-án. Az eseménynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont.

A rendezvény Nagy Csaba tárogatóművész előadásával vette kezdetét.

A jelenlévőket Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ügyvivő konzulja köszöntötte, aki egyben Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusa főkonzuljának üdvözletét is átadta.

Ezt követően Kepics Andzselika, a Tulipán Tanoda igazgatója kívánt tartalmas hétvégét a résztvevőknek.

A továbbiakban a Tulipán Tanoda P. Frangepán Katalin Gimnázium beregszászi bázisóvodájában kihelyezett szakkörének növendékei léptek a színpadra, akik Rábaközi gyermekjátékokat adtak elő. Felkészítő tanáruk: Szilágyiné Tóth Gabriella.

A nap második felében szekciófoglalkozásokon – népi játék, hegedű, brácsa, harmonika, furulya, tárogató – vehettek részt az oktatók.

A program hivatalos megnyitójára március 2-án került sor, amikor is a résztvevőket Buczkó István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető konzulja köszöntötte, kiemelve a magyar történelem, hagyományok és kultúra fontosságát.

„Programunk célja a magyar népi hangszeres játék és a népi játék népszerűsítése Kárpátalján, valamint szakmai továbbképzési lehetőség biztosítása az oktatóink számára. Fontosnak tartjuk a tanáraink továbbképzését, hiszen csak így érhetjük el, hogy a legjobb tudásuk szerint, szívvel – lélekkel ápolják, megőrizzék és továbbadják a magyar népművészeti értékeket, népi hagyományokat, népzenei kultúránkat” – mondta el Kepics Andzselika, a Tulipán Tanoda igazgatója.

Őt követte dr. Balatoni Katalin köznevelési helyettes államtitkár, neveléstudományi kutató, néptáncpedagógus, az Így tedd rá! program alapítója és megalkotója, aki köszöntője után előadást tartott, melyben a magyar népi hagyományok fontosságára hívta fel a figyelmet.

„A kárpátaljai magyarság immár két éve nehéz körülmények között kénytelen élni. Azonban van egy olyan kapaszkodónk, egy olyan tudásunk, egy olyan örökségünk magyar emberként ezen a világon, ami egyben lehetőséget is jelent” – kezdte előadását.

Kiemelte továbbá, hogy ebben a nehéz helyzetben erőt ad, ha hangosabban szól a zene, és hangosabban szól az ének, mert „az ének, a tánc, a zene és a játék elmossa a félelmet”.

Az Így tedd rá! program kapcsán elmondta, hogy a módszer egyet jelent a hagyományos értékekkel és a legkorszerűbb pedagógiai elvekkel. Ezzel együtt a gyerekeknek meg kell adni azt a játékélményt, amelyben örömüket lelik s egyben fejlődnek is.

„A gyerekeknek szeretniük kell a zenét, a táncot, a dalt és összességében a magyar kultúrát” – zárta előadását.

A továbbiakban Orosz Ildikó, a Tulipán Tanodát alapító és támogató II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnökasszonya köszöntötte a jelenlévőket és tartotta meg Anyanyelvi oktatás Kárpátalján című előadását. Ebben a beiskolázási programokra, az új kihívásra adható válaszokra, ennek elemeire hívta fel a figyelmet, kiemelve, hogy a Rákóczi-főiskola motorja és húzó ereje a magyar nyelvű beiskolázásnak, azonban a képzések bővítése sem elhanyagolható. Ezek egyik lehetősége az iskolán kívüli programok megléte, úgymint a Tulipán Tanoda hálózata, amely 75 településen 80 oktató segítségével 2342 gyermeket foglalkoztat, vagy a KMPSZ és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által szervezett tehetséggondozó hétvégék, szakkörök, nyári táborok.

„Tudjuk, hogy nincs könnyű helyzetben a kárpátaljai magyarság, de itt vagyunk és tesszük a dolgunkat. Olyan állapotba kerültünk, amelyről nem mi tehetünk, így csak egyetlen feladatunk marad: minden nap pozitív választ adni arra a kihívásra, ami kihívás előttünk van, úgy, hogy a gyermek, aki nem tehet semmiről, kevésbé érezze a megpróbáltatásokat” – zárta gondolatait.

A Tulipános Hangszeres és Oktatói Napokkal egyidőben rendezte meg a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség a Szórványvidéken oktatók konferenciáját, így a konferencia résztvevői is jelen voltak a Hangszeres Napok megnyitóján.

no images were found

A két nap zárásaként a Tulipán Tanoda 67 oktatója szekciófoglalkozásokon vehetett részt. Az oktatók magyarországi és hazai kollégák segítségével mélyítették tudásukat.

A Tulipános Hangszeres és Oktatói Napok a Csoóri Sándor Alap és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósult meg.

Kurmay Anita
Forrás: kmf.uz.ua

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük