Kezdetét vette a Magyarok Országos Gyűlése

A Nemzetvédelmi Szabadegyetem Alapítvány szervezésében 2023. augusztus 11-13. között kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Magyarok Országos Gyűlése (MOGY). A rendezvény otthona az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark. A rendezvény célja a magyarság válságálló képességének erősítése, és a magyar kultúra sokszínűségének bemutatása.

Az esemény hivatalos megnyitójára augusztus 11-én került sor. A jelenlévőket Vukics Ferenc, a Nemzetvédelmi Szabadegyetem Alapítvány alapítója, Németh Henrik és Andrási István kuratóriumi tagok köszöntötték.

A köszöntőket követően a résztvevők érdeklődésüknek megfelelő előadásokat tekinthettek meg. A rendezvényen bemutatkozott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és az intézmény által alapított egységek. Orosz Ildikó, főiskolánk elnöke a mi szemszögünkből mutatta be az ismeretlen Kárpátalját. Beszédében a trianoni békeszerződés nyomán elcsatolt Kárpátalja történetét mondta el.

Molnár Krisztina, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet munkatársa a szervezet munkásságát tárta a hallgatóság elé. Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója az alapítvány programjairól, valamint a kárpátaljai tehetséggondozásról szólt. Kepics Andzselika, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola igazgatója tevékenységüket mutatta be. Birtók Vanessza, a „Rákóczi-tour” Turisztikai Információs Központ munkatársa a Rákóczi-főiskolát és a turisztikai központ munkásságát tárta az érdeklődők elé. Balogh János, a Rákóczi-főiskola Egán Ede Szakképzési Centrum Nagydobronyi Szakképzési Központ igazgatója a Szakképzési Centrumot mutatta be. Jakab Andrea, a P. Frangepán Katalin Gimnázium megbízott igazgatója a gimnázium és a Kárpátaljai Magyar Líceum működéséről szólt.


Ezt követően Kész Barnabás, főiskolánk Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének oktatója a kárpátaljai néprajz és népi viseletek világába kalauzolta az érdeklődőket.


Mindezek mellett főiskolánk egész napos kárpátaljai vonatkozású filmbemutatóval várta az érdeklődőket. A nap filmjeként pedig a Nagy Zoltán Mihály művéből készült A sátán fattya című filmet tekinthették meg, melynek végén közönségtalálkozóra került sor a Jászay Mari díjas Tarpai Viktóriával, a film főszereplőjével, a Kárpátaljai Magyar Megyei Drámai Színház színésznőével. A beszélgetést Váradi Natália moderálta.

Kurmay Anita
forrás: kmf.uz.ua

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük