Bódi László Cipő kárpátaljai származású magyar rockénekes, zeneszerző, dalszerző, a Republic együttes alapító tagja az Ungvári járásban található Kisgejőcön született. A Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola Bódi László szülőházát emlékházzá és zenei stúdióvá alakította át. Az átadóra november 28-án került sor Kisgejőcön.
Az esemény Bódi László életének felidézésével vette kezdetét. Ezt követően a Kisgejőci Tulipán Énekegyüttes előadta a Republic együttes Ezt a földet választottam című slágerét Györkené Csákány Marianna vezetésével, majd Tóth Zoltán, a Republic együttes egykori tagjának előadásában a Szeretni valakit valamiért című dalt hallhattuk.
„Amikor megvásároltuk ezt a házat, nemcsak egy épületet vettünk át, hanem felelősséget is. Felelősséget azért, hogy Cipő szellemisége, emberi példája tovább éljen bennünk és azokban a fiatalokban, akik itt tanulnak majd. Hiszen Bódi László emberként és művészként egyaránt példát mutatott” – emelte ki köszöntőjében Kepics Andzselika, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola igazgatója. Hozzátette továbbá: bíznak abban, hogy ez a ház nem csupán emléket fog őrizni, hanem új tehetségeknek ad otthont, új dallamoknak ad hangot, új álmoknak ad szárnyat.
A köszöntőt követően a Kisgejőci Tulipán Énekegyüttes előadásában a Kék hotel című Republic-slágert hallhattuk.
„Ezt a földet választottad, ezt a napot úgy akartad. Az élet nagy kérdése, hogy mi választjuk a földet, vagy a föld választ minket. Mindenesetre adjunk hálát az Istennek, hogy magyarok vagyunk, hiszen ez a legcsodásabb nemzet a világon” – emelte ki Hankó Balázs, Magyarország kultúráért és innovációért felelős minisztere, majd Cipő munkásságát méltatta.
Orosz Ildikó, a Tulipán Tanoda alapítója és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem elnöke a magyar népművészet és a tehetségek támogatásának jelentőségét emelte ki beszédében.
„Cipő dallamvilágát sokszorosan is átszőtte a magyar kultúra. Az, hogy ma megnyithattuk ezt az emlékházat, példaként szolgálhat az itt élő gyermekeknek, hogy egy kis faluból is el lehet jutni a nagy színpadra” – tette hozzá.
„Gyermekkorunk számos emléke köt minket ehhez a településhez. Bátyámmal csodálatos nyarakat töltöttünk Kisgejőcön. Ezek az élmények mélyen beépültek Laci, vagyis Cipő lelkébe, és ezekből is táplálkozott az az érzékenység, emberi mélység, amely őt jellemezte. És most, ahogy körbenézek és látom, hogy szülőföldjén újra felcsendülhet a zene, érzem, hogy ő is itt van velünk” – mondta el Cipő testvére, Bódi Marica.
Az ünnepélyes megnyitót követően sor került a ház átadására. Az ezt jelképező szalagot Orosz Ildikó elnök, Hankó Balázs miniszter, Varga-Bajusz Veronika, Magyarország felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint fiatalokért felelős államtitkára és Bódi Marica vágta el.
Az átadó után a történelmi egyházak képviselői Isten áldását kérték.
Az eseményen záróakkordjaként egy fa elültetésére is sor került, amelyet Kistarcsáról, Bódi László végső nyughelyéről hoztak el Kisgejőcre. A szimbolikus ültetés Kistarcsán is meg fog történni, ahol egy Kisgejőcről átvitt fát ültetnek el.
Az épület vásárlása Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának, a teljes körű felújítás pedig a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásából valósult meg.
Forrás: kme.org.ua
